Május a vérnyomás hónapja. A megelőzésé, a kezelésé. Nézzük kicsit meg, mi is ez a betegség és miért is kell ennyit foglalkozni vele!

A magas vérnyomás napjainkban sajnos nagyon sok mindenkinél előfordul. Nem csak idős, krónikus betegeket érint, fiatal felnőttek is egyre gyakrabban találkoznak vele. A magyarok egészségveszteségeinek, és az ebből eredő halálozások döntő része a krónikus, nem fertőző betegségekhez köthető. Az elhunyt nők felének, a férfiak több mint 40%-ának szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegség okozta halálát. A magas vérnyomás (hipertónia), amely fontos kardiovaszkuláris rizikófaktor, a férfiak esetében 1,8-szorosára, míg nők esetében 4,7-szeresére növeli a szív- és érrendszeri betegségek általi halálozás gyakoriságát. Egészségveszteségeink kockázati tényezői döntő részben a magasvérnyomás-betegség, a magas testtömegindex, a magas vércukor- és koleszterinszint, a dohányzás, valamint a magas só- és alkoholfogyasztás volt 2010-ben és 2019-ben is.

Magasvérnyomás-betegség

A vérnyomást két, higanymilliméterben megadott számmal jelöljük. Ezek közül az egyik a szisztolés érték, amely azt jelzi, hogy mekkora nyomás uralkodik az érrendszerben akkor, amikor a szív összehúzódik, a másik pedig a diasztolés érték, amely azt mutatja meg, hogy mekkora az ereinkben a nyomás, amikor a szív elernyed. A vérnyomás egészséges embernél (is) állandóan változik a nap folyamán többek között a napi tevékenységektől és a lelki/idegállapottól függően. A jelenlegi álláspont szerint – bár egyre több ajánlás fogalmaz meg alacsonyabb határértéket – magas vérnyomásnak vagy hipertóniának nevezzük azt az állapotot, amikor a vérnyomásérték két különböző esetben mérve (például néhány nap különbséggel, vagy egy napon belül máskor) nyugalmi állapotban (5 percig tartó ülés után, semleges hőmérsékleten) háromszori mérés átlagát tekintve meghaladja a 140/90 Hgmm-t. A betegség felosztásánál megkülönböztetünk primer (esszenciális) és szekunder (egyéb betegség kísérőtünete) hipertóniát. A primer forma, mint önálló kórkép lényegesen gyakoribb, az összes eset 85%-át teszi ki. Az esszenciális hipertóniát ismeretlen eredetű, multifaktoriális kórképnek tekintjük. Kialakulásában döntő szerepet játszanak a helytelen életmódi paraméterek, a rossz táplálkozási szokások, valamint kialakulásához nagymértékben hozzájárulnak a folyamatosan egymásra rakódó kezeletlen és feldolgozatlan stresszes állapotok okozta lelki és mentális tényezők is.

A magas vérnyomás tünetei

A magas vérnyomás eleinte nem, vagy csak alig észlelhetően okoz tüneteket. Így gyakran tünet helyett már a hipertónia káros következményeit érzékeljük. Ezért kiemelten fontos a megelőzés. Az alábbi tünetek jelezhetnek magas vérnyomást: 

reggeli fejfájás,

orrvérzés,

szapora szívverés, szívdobogásérzés,

szédülés,

tarkótáji nyomás,

gyengeség,

koncentrációzavar.

Mind a megelőzésnek, mind a kezelésnek (szövődmények csökkentése) fontos része a megfelelő életmód kialakítása. A helyes életmód fogalmán a rendszeres fizikai aktivitást és a megfelelő táplálkozást, illetve ezek segítségével az ideális testtömeg elérését és megtartását értjük. Ezért fontos a dietetikai tanácsadás és a megfelelő étrend kialakítása. Egészséges táplálkozással akár 30%-os relatív rizikó-csökkenés is elérhető, valamint a magas vérnyomás is nagyon jól és hamar reagál a rossz szokásaink és helytelen életmódunk megváltoztatására.

ÉTREND

A magas vérnyomás étrendi kezelésével a célunk a vérnyomásértékek csökkentése és normalizálása mellett az eddigi helytelen táplálkozási rizikófaktorok kiszűrése és megváltoztatása. Az étrend jellemzői:

-        Egyénre szabott energia bevitel: az étrend energiatartalmát a tápláltsági állapothoz és a fizikai aktivitáshoz kell igazítani. A túlsúly, a hasi elhízás kerülése. Túlsúly esetén alkalmazott testsúlycsökkentés a leghatékonyabb terápia: 10 kg fogyás a szisztolés vérnyomásértéket 5–15 Hgmm-rel mérsékli.

-        A napi zsírbevitel max. 30 E%, az étrend zsírsavösszetétele (minőség) fontosabb, mint az összmenynyisége. Max. 10 E% a telített (SFA) zsírsavak aránya, a többi egyszeresen (MUFA) és többszörösen (PUFA) telítetlen zsírsav legyen. Kiemelten fontos az ómega-3, azon belül is az EPA és a DHA étrendi bevitele.

-        A transzzsírsavak (tFA) mennyiségét a lehető legkisebb mértékig csökkentsük, úgy, hogy a feldolgozott termékek fogyasztását korlátozzuk, és a természetes tFA-bevitelt <1E% alá szorítjuk.

-        Az alacsony zsírtartalmú tejtermékeket és húsokat válasszuk, fogyasztásukat mérsékeljük.

-        Tojást hetente max. 5-7 db mennyiségben fogyasszunk.

-        <5 g/nap só. A sóbevitel napi 1 g-mal történő csökkentése esetén a vérnyomás (hipertónia betegség esetén) 3,1 Hgmm-rel, míg egészséges egyénben 1,6 Hgmmrel csökkent.

-        A káliumbevitel pozitív hatással van a vérnyomásra. Az étrendben történő megvalósíthatóságát segíti a zöldfűszerek alkalmazása, és a káliumban gazdag zöldségek és gyümölcsök fogyasztása.

-        Hal min. 1-2 alkalom/hét szerepeljen étrendünkben, amelyből egy legyen zsíros hal (magas zsírtartalmú).

-        Javasolt min. 5 adag- 500 g/nap zöldség és gyümölcs fogyasztása, ebből legalább 1 adag nyersen.

-        30-45 g/nap élelmi rostbevitel: részesítsük előnyben a teljes kiőrlésű gabonákat naponta, a hüvelyeseket heti min. 2X iktassuk be étrendünkbe.

-        30 g/nap vagy heti 4-5 alkalommal natúr, sótlan olajosmag-fogyasztása.

-        Naponta 2-2,5 l folyadék elfogyasztása javasolt, elsősorban tiszta víz formájában.

-        A cukor (beleértve a fruktózt is) és a cukros termékek (italok, üdítők is) fogyasztásának csökkentése, kerülése.

-        Alkoholos italok fogyasztásának korlátozása.

-        Étkezési ritmus kialakítása: Fontos a napi rendszeres étkezés beiktatása, és a megfelelő mennyiségi és minőségű ételek fogyasztása. Minimum napi 3x-i főétkezésre van szükség, de ha az életmódba beilleszthető, akkor két kisétkezés beiktatása is javasolt.

-        A zsírszegény konyhatechnikák alkalmazása: párolás, gőzölés, főzés, sütőben sütés, diétás rántás és habarás,…

A kiegyensúlyozott táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® iránymutatásai alapján a kardiovaszkuláris prevenció helyi és szezonális alapanyagokkal valósítható meg, így biztosítva populációszinten a fenntarthatóságot és az ökológiai szempontok figyelembevételét, illetve egyén szintjén az étrend költségeinek optimalizálását.

A kiegyensúlyozott, változatos, megfelelően összeállított és betartott étrend megelőzheti, késlelteti a későbbi szövődmények kialakulását.

Néhány gondolat röviden a hipertóniáról: http://www.hypertension.hu/upload/hypertension/document/nehany_gondolat_roviden_a_hipertoniarol.pdf?web_id

Mérjük vérnyomásunkat, figyeljünk életmódunkra, hogy a kockázati tényezőkkel ne veszélyeztessük egészségi állapotunkat!

Forrás:

-       https://mdosz.hu/hun/wp-content/uploads/2018/01/UD%202017-1_final.pdf

-       http://epa.oszk.hu/02900/02987/00024/pdf/EPA02987_egeszsegfejlesztes_2021_01_035-046.pdf

-       https://divany.hu/testem/magas-vernyomas-etrend-eletmod/

-       https://mdosz.hu/hun/wp-content/uploads/2021/03/a-kardiovaszkularis-megbetegedesek-etrendi-prevencioja-metabolizmus-2021.pdf

-       https://www.doki.net/tarsasag/hypertension_laikus/info.aspx?sp=200&web_id=

-       https://mdosz.hu/hun/wp-content/uploads/2018/08/taplalkozasi_akademia_hirlevel_2018_08_mediterran_etrend_180830.pdf

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melynek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Amennyiben érdeklődik a részletek iránt, kérjük, olvassa el adatkezelési tájákoztatónkat.