Hétfőn, október 10-én volt a Lelki Egészség Világnapja. Ugye tudják?! Az egészség nem csupán a betegség hiányát jelenti, hanem a teljes testi, lelki és szociális jólét állapotát. A növekvő társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, az elhúzódó konfliktusok, az erőszak és a közegészségügyi vészhelyzetek az egész lakosságot érintik világszerte. A 2019-es világjárvány előtt a becslések szerint minden nyolcadik ember mentális zavarral élt világszerte. A pandémia alatt a helyzet még rosszabb lett, ugyanis a depressziós rendellenességek száma több mint 25%-kal nőtt a járvány első évében, miközben a mentálhigiénés szolgáltatások elérése sokak számára jelentett nehézséget. Külön figyelmet érdemel a fiatalok helyzete, akiket a tanulmányok szerint méginkább érint a depresszió növekedése. A 15-29 éves fiatalok körében az öngyilkosság a vezető halálok, melynek hátterében leggyakrabban a kezeletlen mentális betegség, legtöbbször a súlyos depresszió áll. Míg 2013-ban a súlyos mértékű depresszió a megkérdezett fiatalok 3,2%-ára volt igaz, addig 2021-re ez az érték 8,8%-ra nőtt. A mentális zavarral küzdő betegek megbélyegzése és a diszkrimináció továbbra is akadályozza a társadalmi befogadást és a megfelelő ellátáshoz való hozzáférést.

Olyan világot képzelünk el, amelyben a mentális egészség a legfontosabb értékeink egyike,  ahol mindenkinek egyenlő esélye van a mentális egészség megőrzésére és az emberi jogok gyakorlására; és ahol mindenki hozzáférhet a számára szükséges mentális egészségügyi szolgáltatáshoz. A lelki egészség javításával nemcsak a közösségek tagjai érzik jobban magukat, hanem nő az adott közösség teljesítménye, versenyképessége is.

Ezzel a céllal valósult meg Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója irányításával az Európai Szövetség a Depresszió Ellen által létrehozott I Fight Depression (depresszióval küzdök) weboldal magyar verziója, melynek célja a depresszióval küzdő emberek és családtagjaik tájékoztatása, valamint online önsegítő eszköz biztosítása enyhe és középsúlyos depresszióban szenvedőknek. A honlapon található térkép hasznos információt nyújt az országszerte elérhető pszichiátriai rendelőkről és lelki egészség szolgáltatókról.

Október 10-16. között zajlott a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) szervezésében a fenntartható táplálkozás hete. Fb oldalukon minden nap remek és hasznos információkkal láttak el bennünket, hogy mi mindentől lehet fenntarthatóbb a táplálkozásunk. Ennek fontosságáról már sokszor írtunk, reméljük Önöknek is fontos környezetünk védelme, bolygónk és az emberiség jövője! És spórolni is tudunk a szuper tippekkel, ami ugye napjainkban egyre fontosabb. Ha eddig még nem mélyedtek el a témában, kérem nézzék meg: https://www.facebook.com/teritekenazegeszseg

Október 12-én tartották az izületi gyulladás világnapját. A világnap célja, hogy a világ minden közönségében felhívja a figyelmet a #reumás és #mozgásszervi betegségek létezésére és azok hatására. Sajnos nem csak idős korban lehet gond az ízületekkel. Az #életmód, s ezen belül az #étrend is hatással lehet az ízületek egészségére. Schmidt Judit dietetikus (Youteefool) írása segít abban, hogy mit tehetünk, pontosabban ehetünk a fájdalommentes #mozgás és az egészségesebb ízületek érdekében! https://www.dietaajanlas.hu/az-izuleti-gyulladas-avagy-az-izuletek-vilagnapja-oktober-12/?fbclid=IwAR0ziHmVYksTmx-YuOLomsuWLsIBB-2jASAZizr228UI-mc4pItbS1MBQA0

Október 13. a látás világnapja. MIVEL “TÁPLÁLJUK” A SZEMEINKETOlvassák el: https://www.dietaajanlas.hu/oktober-13-a-latas-vilagnapja/?fbclid=IwAR1f4y4eEg1RUc6yvsCg4pzaj1Y-CRwNRDfE1ZeaMqhfocLaxz7DgordkWo

Október 14. a Tojás világnapja. A tojásról is írtam már, tojásos recepteket is megosztottam már Önökkel. Sajnos mint mindennek, a tojásnak is nagyon felment az ára. A mértékletesség itt is nagy érték lett. Becsüljük meg. Két remek cikket ajánlok figyelmükbe. Az első eloszlatja a félelmet és a tévhiteket a tojásfogyasztással kapcsolatban, és persze remek recepteket is találnak: https://www.facebook.com/dietetikusod/posts/pfbid0316i6igo9YmHRhGEQXg4H5zzWbdDELu5tsJJDfYk9PgkptThjC6eycWYsLdMWY6MEl. A második, tojást tartalmazó, pénztárcabarát ételrecepteket mutat, melyek nem nélkülözik a változatos, egészséges táplálkozási irányelveket sem: https://www.facebook.com/WolherVeronika/posts/pfbid036NVpaA46z2nkLdJMfAS9gu5UzSnAUgxTBbjhkfwMnnAjJu9C5qFfVEdci2DGrNVtl

Október 14-én a nemzetközi desszert napot is ünnepeljük. Egy jó desszert akár naponta szerepelhet az egészségmegőrzés étlapján. Ugyan édességet csupán hetente 2-3 alkalommal ajánlunk, de ha gyümölcs az alapja, vagy natúr dió-mogyoróféle, kiegészítve teljesértékű gabonával (pl.zabpehely, köles), esetleg zsírszegény túrót vagy sajtfélét is tartalmaz, és minimális vagy zéró cukrot-mézet-édesítőt, akkor kisétkezésre vagy az ebéd részeként fogyaszthatjuk is. A cukor mennyiségét érdemes lecsökkenteni, amennyire csak tudjuk. Helyettesítsük édes gyümölccsel vagy aszalttal, édeskés ízű zöldségfélével, mint a sárgarépa, a cékla, a sütőtök például. Az ajánlott maximális mennyiség a napi energiaszükséglet 5-10 energia%-a, ami 2000 Kilokalóriánál 100-200 kcal, azaz 25-50 g cukor. De démonizálni sem kell, csak figyeljük az élelmiszerek hozzáadott cukortartalmát is nagyon, mert abban is lehet cukor, amiben nem is sejtjük. Sok kicsi sokra megy, és van, amiben nem is kevés van!

Ajánlom figyelmükbe az Okos Doboz legújabb animációját a cukorszörnyről, akiről kiderül a végén, hogy nem is annyira veszélyes, csak meg kell barátkozni vele: https://tinyurl.com/okoscukor . Különösen gyermekeknek!

Honlapunkon Recepttárában több desszertet is találnak, nézzenek körül!

 

Források, érdekességek:

- http://medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/oktober_10_e__a_lelki_egeszseg_vilagnapja?utm_source=newsletter&utm_medium=medicalonline_hirlevel&utm_campaign=33053

 

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melynek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Amennyiben érdeklődik a részletek iránt, kérjük, olvassa el adatkezelési tájákoztatónkat.