„ A halál a belekben lakozik” Paracelsus
„Gyógyszered legyen ételed, s ételed legyen gyógyszered” Hippokratész
„Az vagy, amit megeszel” Feuerbach, német filozófus
 
🍽A táplálkozásunk fizikai és mentális, lelki szinten egyaránt hat ránk. S bár régről ismert a táplálkozás egészségmegőrzésben betöltött szerepe, mai világunkban már elengedhetetlen, hogy tudatosan figyeljünk arra mit, mikor, mennyit és hogyan eszünk. Vagyis ne csak együnk, hanem tápláljuk a testünk. Cikksorozatunk hivatása is az, hogy önökkel minél jobban megismertessük a táplálkozástudomány legújabb ismereteit, és ezt hogy tudják a mindennapi életben megvalósítani. A héten 2 olyan jeles nap is volt -ráadásul egy napon-, amely a táplálkozás elengedhetetlen szerepét hangsúlyozza. Nézzük!
 
mikrobiom🔬JÚNIUS 27. MIKROBIOM VILÁGNAP
🦠A mikrobiom a mikrobák (mikrobioták) összessége, amelyek velünk, bennünk, rajtunk élnek, táplálnak, védenek, valamint időnként kihasználnak minket. Az ide tartozó baktériumok, vírusok, gombák részt vesznek az emberi szervezet integritást biztosító határok védelmében, nélkülözhetetlen anyagokat állítanak elő és megakadályozzák idegen (és betegséget okozó) mikroorganizmusok tartós megtelepedését. A kifejezést Joshua Lederberg amerikai kutató alkotta meg, aki az emberi testben helyet foglaló mikroorganizmusok életműködésekre és betegségekre gyakorolt hatásának fontossága mellett érvelt.
🦠Az emberi test több mint tízszer annyi mikrobiális sejtet tartalmaz, mint emberi sejtet, a teljes mikrobióta össztömege 1500-2000 gramm körüli. Napjainkban egyre több kutatás számol be a mikrobiom jelentőségéről egészségben és betegségben egyaránt, bár legtöbbször nem tisztázott még, hogy okról vagy következményről van-e szó. Úgy gondolják, kapcsolatba hozhatók autoimmun betegségekkel, mint a cukorbetegség, reumás ízületi gyulladás, izomsorvadás, sclerosis multiplex, fibromyalgia és talán a rák néhány fajtája. Az elhízást is elősegítheti a bélflórában található nem optimális mikrobakeverék. Tekintve, hogy a testünkben található mikrobák befolyásolhatják a neurotranszmitterek (ingerületátvivő anyagok) termelését, megértésükkel közelebb juthatunk a szkizofrénia, depresszió, bipoláris zavar és más neurokémiai egyensúlyzavarok gyógyításához.
🦠Mint egy bakteriális ujjlenyomat, mindenki mikrobiomja egyedi. A baktériumokat, amelyek hozzájárulnak az egyes emberek egyedi mikrobiomjához, születésünk pillanatában szerezzük meg, és attól függően fejlődnek, hogy mit eszünk, kiket érintünk meg, hová utazunk és hol élünk. Az emberi gyomor-bél traktus több mint 1000 különféle baktériumot tartalmaz. És bizony, összességét-sokszínűségét nagyban befolyásolja, hogyan táplálkozunk. Az "iparosodott mikrobiom" kevésbé változatos, ami többek között abból adódhat, hogy császármetszéssel születtünk, több feldolgozott és kevesebb rostot, teljesértékű élelmiszert fogyasztunk, antibiotikumokat szedünk. Olvassák el régebbi cikkeinket is a témában. Most pedig következzék:
 
AJÁNLÓ
📽FILM: Hozd magad formába: Az evés titkos tudománya. (Netflix)
"Immunrendszerünk mintegy 70 százaléka a bélrendszerünkben él, és ezek a mikroszkopikus organizmusok kommunikálnak más szerveinkkel. Sok olyan állapot, amelyről korábban azt hitték, hogy a genetika határozza meg, valójában a mikrobiomra vezethető vissza. Az elmúlt években az orvosok és a tudósok megújult érdeklődéssel tanulmányozták a bélrendszert. A kutatások feltárták, hogy az emésztőrendszer több, mint az elfogyasztott ételek feldolgozó központja, és hogy sokkal nagyobb hatással van az általános egészségünkre, mint korábban gondolták.
Olyan változatos problémák, mint a makacs súlygyarapodás és a Parkinson-kór, mind a bélrendszerhez köthetők, ami azt jelenti, hogy emésztőrendszerünk - és ezen keresztül annak megértése, hogy az étkezésünk alapján hogyan virágzik vagy szenved egész testünk - létfontosságú.” Előzetes: https://www.mafab.hu/.../hack-your-health-the-secrets-of...
 
📖KÖNYV GYERMEKEKNEK: Masha D’yans: Kert a hasadban – Ismerd meg a mikrobákat a bélrendszeredben!
Ez a rendkívül szép kivitelezésű, fantáziadús ismeretterjesztő könyv napjaink egyik legizgalmasabb tudományos témájába vezeti be a 7-11 éves korosztályt. Segít megérteni, hogy mikrobiomunk milyen alapvető hatást gyakorol testi és érzelmi egészségünkre; valamint azt is megmutatja, hogy egészségtudatos táplálkozással miként javíthatjuk a közérzetünket és előzhetjük meg számos betegség kialakulását.
„Tudtad, hogy egy kert virágzik a hasadban? A pocakod tele van apró lényekkel, amelyek imádnak enni! Tarts velünk egy kalandos utazásra a bélrendszered folyóján keresztül! Látogassuk meg a mikroszkopikus élőlények kertjét, a mikrobiomot, amely az egész testedre hatással van. Akár hiszed, akár nem, az egészségedet, sőt még a gondolataidat és az érzéseidet is befolyásolja! Felkészültél? Ha kinyitod ezt a könyvet, lenyűgöző világ tárul fel előtted. Ráadásul azt is megtudhatod, hogyan gondoskodhatsz a mikrobáidról, hogy ők is vigyázzanak rád, és segítségükkel egészségesebb és boldogabb legyél.”
 
📖KÖNYV FELNŐTTEKNEK: Dr. Emeran Mayer: A bél-agy kapcsolat. A testünkön belüli rejtett kommunikáció hatása hangulatunkra, döntéseinkre és egészségi állapotunkra.
„Ha valaha előfordult már velünk, hogy a félelemtől vagy az idegességtől összeszorult a gyomrunk; hogy a stressz hatására hasmenés tört ránk, nem bírtunk enni, vagy éppen a szokásosnál jóval többet ettünk; hogy egy égbekiáltó igazságtalanság láttán szabályosan émelyegni kezdtünk, akkor személyes tapasztalatunk is van arról, hogy az agyunk és az emésztőrendszerünk szoros kapcsolatban áll egymással, és a kettő között élénk kommunikáció zajlik. Ezt a kapcsolatot nyelvünk is hűen tükrözi – gondoljunk csak az olyan beszédes metaforákra, mint például, hogy „nem tudja megemészteni”, „gyomorforgatóan viselkedik”, „be van tojva” stb. Már az ókori tudósok is tisztában voltak vele (Hippokratésztől Paracelsusig), hogy amennyiben a bélrendszerben felborul a kívánatos egyensúly, annak az egész szervezet, így többek között a psziché egészségromlása lehet a következménye – ám erről a tényről a nyugati orvoslás hosszú időn át hajlamos volt megfeledkezni.
Az utóbbi évek döbbenetes kutatásainak köszönhetően azonban a bél-agy kapcsolat ismét a figyelem középpontjába került, s már azt is tudjuk, hogy a bélrendszer a benne élő mikrobákkal szoros kölcsönhatásban képes befolyásolni alapvető érzelmeinket, viselkedésünket, sőt, számos döntésünket is – és távolról sem csak azokat, amelyek az ételekkel függenek össze. Mint ahogy az átélt érzelmeink is közvetlenül hatnak emésztőrendszerünk állapotára és egészségére.
 
Dr. Emeran Mayer, a UCLA Orvosi, Élettani és Pszichiátriai Tanszékének professzora, a bél-agy kommunikáció világhírű kutatója ebben a könyvében laikusok számára is izgalmasan és érthetően mutatja be ezt a fejlődő tudományterületet, beavatva abba, hogy
⠂ miként javíthatjuk közérzetünket, enyhítve a hangulatingadozásokat, a szorongást, a depressziót és a fáradtságot,
⠂ hogyan gyógyíthatjuk az emésztőrendszert és erősíthetjük meg immunrendszerünket a megfelelő étrenddel,
⠂ tehetünk-e valamit azért, hogy megelőzzük az olyan neurológiai betegségek kialakulását, mint a Parkinson-kór vagy az Alzheimer-kór,
⠂ hogyan egyensúlyozhatjuk ki a mikrobiomot fermentált ételek és probiotikumok fogyasztásával, böjtöléssel, illetve a cukor és a feldolgozott ételek mellőzésével,
⠂ miként segíthetjük elő a fogyást az egészséges emésztés és a maximális tápanyagfelszívódás támogatásával
⠂ hogyan előzhetjük meg és gyógyíthatjuk az olyan emésztőrendszeri rendellenességeket, mint a különböző ételérzékenységek és allergiák, a szivárgó bél szindróma, az irritábilis bél szindróma (IBS), illetve miként kezelhetjük az olyan emésztési kellemetlenségeket, mint a gyomorégés és a puffadás.
Ezekről és még számos más érdekességről esik szó ebben a paradigmaváltó kötetben, melynek elolvasása után garantáltan másként tekintünk majd testünkre és pszichénkre, mint eddig.”
 
📽Mit tehetünk, kihez forduljunk? Probiotikum, prebiotikum, széklettranszplantáció? Először DIETETIKUS! Nézzék meg a Heti Jégbüfét, Dr. Reményi Péter hematológus segít eligazodni a témában. https://www.youtube.com/watch?v=lDBl9qWWlO0
✏️RECEPTTÁRUNKBAN pedig sok-sok rostdús, teljesértékű, zöldséges és gyümölcsös finomságot találnak, melyek segítenek mikrobiomunk egészségének fenntartásában!
 
💙A másik jeles nap: CUKORBETEGEK VILÁGNAPJA
Igen, november 14-én van a cukorbetegség világnapja, júniusban pedig a cukorbetegek világnapja. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) először 1991. június 27-én rendezték meg, látva a cukorbetegség világszerte növekvő terjedését. Azóta népszerűsége folyamatosan nő, ma már több mint 350 millió embert kapcsol össze a világon, köztük az egészségügyi ellátás szakembereit, ápolókat, cukorbetegeket és a társadalom valamennyi tagját. Nincs pontos adat arról, hogy pontosan hány cukorbeteg van hazánkban, számuk azonban nagyjából másfél millió lehet. Minden 10. magyar érintett. Valamint sok tízezren vannak olyanok, akik nem tudnak arról, hogy problémájuk lenne, ugyanis a 2-es típusú cukorbetegség leggyakrabban nem okoz tüneteket.
A cukorbetegség kezelésének is egyik fő alapja a dietoterápia. Erről is már többször írtunk (nézzék meg honlapunkat), illetve Egészségfejlesztési Irodánk és a Dombóvári Szent Lukács Kórház Dietetikai Szakrendelése is segíti a cukorbetegeket a javasolt étrend megismertetésében. Keressenek bennünket!
 
sushi vn🥢Mai receptemet egy jeles napra tartogattam, csak kicsit elnéztem a dátumot. Június 18-án volt a SUSHI VILÁGNAPJA. (A források között találnak pár cikket a témában.) Tudom, ez nem magyar, és én támogatom a hazai, szezonális étkezést, de néha belefér, pláne, ha tetszik és megvalósítható. Meglepő módon nem halas változatot hoztam, hanem növényi, húsmenteset. Jó zöldségeset, amelyek helyi, szezonális fajták. Jó mikrobiom táplálók. Ha szeretjük a halat, akkor készítsünk nyugodtan halasat, azok is nagyon egészségesek. Magyarosíthatunk is, ha véletlenül nincs speciális alapanyagunk, de ezt csak csendesen mondom. Mivel hosszúra sikerült a cikk, a receptet legközelebb osztom meg önökkel, ha nem baj, köszönöm a türelmüket!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Források, érdekességek:

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melynek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Amennyiben érdeklődik a részletek iránt, kérjük, olvassa el adatkezelési tájákoztatónkat.