Június 5-én volt a 🌱🌳 környezetvédelem 🌿🌲 világnapja 🌍. Cikkeinkben már többször felhívtuk a figyelmet mindannyiunk felelősségére jövőnk védelme érdekében. Most Schmidt Judit dietetikus (Youteefool) remek összefoglaló írását ajánlom figyelmükbe.

 „1972. június 5-én Stockholmban nyílt meg az ENSZ első, „Ember és bioszféra” című környezetvédelmi világkonferenciája. A konferencia már abban az évben nemzetközi Környezetvédelmi világnappá nyilvánította június 5-ét. A környezetvédelmi világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezetünk védelmének és egészségének fontosságára, amely az egész világon hatással van az emberek jóllétére és a gazdasági fejlődésre egyaránt. A cél közös, és mindenkinek ki kell vennie belőle a részét, a lehetőségeihez mérten. Minden apró cselekedet számít. Sokszor akár úgyis, hogy nem teszünk meg valamit, például nem vásárolunk új eszközöket, ruhát, gépet, ha azt például kölcsönözni is tudjuk, vagy éppen használtan is hozzá tudunk jutni a jó állapotú darabokhoz. Még többet tehetünk az étrendünk megfelelő kialakításával, hiszen minden nap többször is étkezünk, és az, hogy mit, mennyit eszünk, iszunk, és azok honnan származnak, hogyan jutnak el hozzánk, nagy befolyással van a bolygónk állapotára is. A becslések szerint a világ népessége 2050-re eléri a 9 milliárd főt, az élelmiszerek iránti kereslet pedig igen gyorsan növekszik, amely tovább nehezíti a Föld természeti erőforrásaira nehezedő nyomást. Mindannyian segíthetünk csökkenteni a negatív hatásokat az élelmiszervásárlásunk és -fogyasztásunk apró változtatásaival.

MIT TEHETÜNK?

A 2022-es környezetvédelmi világnapi #OnlyOneEarth kampánya globális szintű kollektív, átalakító cselekvésre hív fel mindenkit a bolygónk megünneplésére, védelmére és helyreállítására. Az alábbi tippeket az erre a napra készített kiadványukból kölcsönöztem.

  • Legyen kiegyensúlyozott az étrendünk! – Ez azt jelenti, hogy több különböző élelmiszercsoportból biztosítjuk a szervezetünk számára szükséges (egyénileg eltérő mennyiségű) energiát és tápanyagokat, és kerüljük a szélsőséges és túlzó megoldásokat. Csökkentsük az olyan élelmiszerek fogyasztását, amelyek előállításához több természeti erőforrásra van szükség, különösen vízre, vagy a nem szezonális, illetve távoli országokból, esetleg kontinensekről származó gyümölcsökét és zöldségekét! Azzal, ha beiktatunk húsmentes napokat is az étrendünkbe, és több növényi alapú (például hüvelyesből készült) fogást készítünk, szintén sokat tehetünk a bolygóért.
  • Csökkentsük az élelmiszerpazarlást! – Csak azt az élelmiszert és ételt vásároljuk meg, amelyre valóban szükségünk van, és használjuk fel az egészet! Ha a felesleget kidobjuk, azzal lényegében a pénzünket is kidobjuk, amellett, hogy szennyezzük a környezetet is. Ügyeljünk az élelmiszerek megfelelő tárolására, elkerülve azt, hogy hamar megromoljanak és ezért kelljen a kukában landolniuk. Ha csak tehetjük, használjuk fel a maradékokat, és komposztáljuk az arra megfelelő növényi részeket és egyéb alapanyagokat!
  • Termeljük meg magunk az ételeinket! – Amennyiben lehetőségünk van saját magunknak megtermelni az általunk elfogyasztásra kerülő alapanyagainknak legalább egy részét (kertben, konyhakertben, teraszon), azzal nem csak pénzt takarítunk meg, de csökkentjük az élelmiszerek szállítását, csomagolását és végső soron a pazarlását is. A növények ápolása, gondozása nagyban hozzájárul emellett a mentális közérzetünk javításához is, valamint a gyermekek környezettudatosságra való nevelését is segíti. Amennyiben otthon vagy a lakóhelyünkhöz közeli közösségi kertben nem tudunk növényeket termelni, vásároljunk minél gyakrabban közvetlenül a termelőktől, járjunk “Szedd magad!” akciókra, vagy látogassunk el a helyi piacra!

Védjük a bolygónkat minden nap!”

https://www.dietaajanlas.hu/kornyezetvedelmi-vilagnap-junius-5/?fbclid=IwAR1JTqkNZBn45r8sFDZBOG7ZcKhKvAotNlLkoub423g-kYkJX9xSrN7wD6I

Ehhez szorosan kapcsolódik az Óceánok világnapja, melyet június 8-án tartottak. A jelenlegi viszonyok között az óceánok egészsége fordulóponthoz érkezett, és minden tőle függő élőlény jólléte is, így a miénk is, akkor is, ha jelenleg tőlünk igen távolinak tűnik itthonról. Rajtunk is múlik azonban az óceánok és a kék bolygónk jövője. Mit tehetünk? Olvassák el: https://www.facebook.com/Youteefool/posts/pfbid02foLv8BUX7r3r5v9TQdLCky4bGVta9rDN3CD9ZAj5WNqiLqDUTDe8uZA7YBnFRjxNl

#foodsafetyday #élelmiszerbiztonsági

Az idei élelmiszerbiztonsági világnap (június 7.) mottója: Safer food, better health (biztonságosabb élelmiszer, jobb egészség). Egy fontos tény, ami alátámasztja annak a fontosságát, hogy miért kell ezzel a témával törődnünk:

Becslések szerint 600 millió – a világon 10 emberből csaknem 1 – megbetegszik szennyezett élelmiszer elfogyasztása után, és évente 420 000-en halnak meg, ami 33 millió egészséges életév elvesztését eredményezi. 😒 Az ételek megfelelő tárolása és elkészítése elengedhetetlen a megbetegedés elkerüléséhez. Pár tipp a biztonságossághoz:

1.     Az élelmiszerek külseje és illata alapján megítélhető, hogy biztonságosan fogyaszthatóak? NEM! A legtöbb betegséget okozó mikroorganizmus nem változtatja meg az élelmiszer külsejét és illatát.

2.     Ha az élelmiszer leesett a földre, de 5 másodpercen belül felvesszük, akkor simán elfogyaszthatjuk. NEM! A mikroorganizmusok azonnal átkerülhetnek az élelmiszerre, és betegséget okozhatnak számos esetben.

3.     A zöldségeket és a gyümölcsöket meg kell mosni hámozás előtt? IGEN! A tiszta vizes lemosás eltávolítja a földmaradványokat és egyéb szennyeződéseket.

4.     A nyers baromfihúst meg kell mosni főzés előtt? NEM!  Mosás közben az ártalmas mikroorganizmusok átkerülnek a kezünkre, a konyhai eszközökre, a környező munkafelületekre és más élelmiszerekre is, fokozva így a megbetegedések kockázatát.

5.     Biztonságos kiolvasztani a fagyasztott élelmiszert szobahőmérsékleten? NEM! A fagyasztott élelmiszert hűtőben vagy hideg vízben olvasszuk ki, így megakadályozzuk a mikroorganizmusok elszaporodását.

Még több hasznos információ: https://www.facebook.com/Youteefool/posts/pfbid0YvcryTqX598wNBBjawEpxt6wMjg7EJTozgaLvCGiBEm457G6AfzWDFZEsgVSrft3l

Források, érdekes olvasnivalók:

https://www.facebook.com/alsadmedical/posts/pfbid02xtkfDzxarjdDrTB7THY27N9FnqpQfv3zryXyPoBFqtz7mtXXGAW7LXC26EcVp8UYl

https://www.facebook.com/WHOEurope

https://www.facebook.com/EUFIC/posts/pfbid0pJkq74GSvTfZsAoKz9cbe3tCEV937iUGJLymvkb3XCUQJ8XUds8LkYqVrmZ5qtvSl

https://www.facebook.com/eteltcsakokosan

 

 

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melynek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Amennyiben érdeklődik a részletek iránt, kérjük, olvassa el adatkezelési tájákoztatónkat.