„ A beteg több a betegségnél, hiszen részt vállal annak alakításában.” Viktor E. Frankl

Február 11-én volt a betegek világnapja

betegek vilagnapjaSzűz Mária első lourdes-i jelenésének emléknapja Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993 óta a betegek világnapja is. A hagyomány szerint 1858. február 11-én Szűz Mária megjelent a 14 éves Bernadette Soubirous-nak, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. A csoda helyén 1876-ban templomot építettek, amelynek IX. Pius pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. A világnap célja, hogy megértőbbek legyünk, és elegendő figyelmet szenteljünk a betegeknek. Ez alkalomból a pápa minden évben üzenetet intéz a hívekhez. Ferenc pápa idei üzenetének témája: „Viselj rá gondot!” Az együttérzés, mint a gyógyítás szinodális gyakorlata.

Egészségügyi dolgozóként érzékelem csak igazán, hogy nagyon sok a beteg ember, minden területen, minden korosztályban. Egészségfejlesztőként azt is tudom, hogy mi magunk is sokat tehetünk a betegségek megelőzésében és kezelésében is. Múlt hétvégén volt a rákbetegek világnapja, és Pécsen járva egy nagyszerű felhívásra lettem figyelmes. Az Érted és Veled Alapítvány CSAK EGYÜTT LEHETSÉGES kisfilmsorozata a Daganatos betegségekről szóló ismeretterjesztő videókból áll. Elismert szakemberek vállalták fel a tájékoztatást. A megelőzéstől, az életmód hatásától kezdve, a szűrővizsgálatokon át a különböző daganatos betegségekről, tünetekről, diagnosztizálásukról, kezelésükről. Egy daganatos beteg is lehet teljesértékű ember! https://ertedesveled.hu/category/projektek/aktualis/

daganat

Egészségügyi állapotunk szorosan összefügg a szervezetbe jutó táplálék minőségével és mennyiségével.  Egészségünk megőrzéséhez, a betegségek leküzdéséhez, a regeneráción átvezető teljes felépüléshez, megfelelő tápanyagokra van szüksége a szervezetünknek. Ősidők óta tisztában vagyunk vele, hogy a beteg embert a felépülés érdekében táplálni kell. Ösztöneinkből fakad az “egyél legalább néhány kanál levest” hozzáállás éppúgy, mint az aggodalom, ha egy családtagnál a nátha átmenetileg az étvágyat is lecsökkenti. Komolyabb betegség esetén a tápanyagbevitel és a gyógyulás összefüggése még szorosabb lehet. Különösen olyan helyzetekben, amikor – bár a tápanyagszükséglet megnő – az egészségi állapot hetekre, hónapokra megnehezíti a megfelelő táplálkozást. Sajnos nagyon sok betegség velejárója a táplálékbeviteli nehézségekből adódó alultápláltság: a probléma Európában mintegy 33 millió embert sújt.

Amennyiben a beteg állapota nem teszi lehetővé, hogy a szokásos módon étkezzen, vagy elegendő ételt elfogyasszon, más megoldást kell keresni. Ilyen esetben az orvos a kezelés részeként speciális táplálásterápiát rendel el. A speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszerek (tápszerek) ugyanis tartalmazzák az összes fontos tápanyagot, amelyekre a betegeknek szükségük van. Súlyosabb állapotokban, például agyvérzés (stroke) vagy daganatos betegség esetén a páciens képtelen lehet a nyelésre. Ilyenkor a szondatáplálás a megoldás. Szondatáplálás során a beteg gyomrába egy vékony, puha szilikoncsövet vezetnek le, amelyen keresztül biztonságosan és kontrolláltan vihető be a speciális táplálék, amely kis térfogatban és optimális arányban tartalmazza a nélkülözhetetlen tápanyagokat és energiát.  Hogy a kezdeti ellenérzések után a mindennapok könnyebbé váljanak, az otthonukban szondatáplált betegnek komplex segítségre van szüksége. Ennek biztosítására jött létre 24 évvel ezelőtt az országos lefedettségű Nutricia Otthonápoló Szolgálat.  A szakápolás a Nutricia térítésmentes szolgáltatása, melyet minden szondatáplált beteg részére biztosít. „Szeretnénk segítséget nyújtani ahhoz, hogy a szondatáplált betegeket a családok, barátok, közösségek ne félelemmel és sajnálattal közelítsék meg, hanem úgy tekintsenek a szondára, mint egy támogató, életminőséget javító, rehabilitációt elősegítő eszközre, ami segít átvészelni a betegség súlyos időszakát, vagy képes akár egy életen át támogatást nyújtani” Koczó Anita, a NUTRICIA Otthonápoló Szolgálat vezetője

 A SZONDATÁPLÁLÁS ÉLETET MENTHET, ÉLETMINŐSÉGET JAVÍTHAT.

A február 6-án kezdődött Szondatáplálás hete az információhiányból fakadó előítéletek feloldására, a témával kapcsolatos ismereteink bővítésére is alkalmat adott. A szondán keresztüli táplálás a modern tudomány hatalmas vívmánya: életek millióit mentette meg és jelentős mértékben növelte az arra rászorulók életminőségét és sok esetben a túlélési esélyeit. A Szondatáplálás hetét idén 13. alkalommal február második hetében tartották a világ számos országában. A 2011-ben létrehívott kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a szondatáplás fontosságára. Hazánkban idén 12 szakmai szervezet állt a Szondatáplálás hete kezdeményezés mellé. Szakorvosok, szakmai szervezetek vezetői hívják fel az egészségügyben dolgozók figyelmét a szondatáplálás fontosságára, hogy az minél szélesebb körben, a mindennapi gyógyító gyakorlat része legyen. Ezzel egyidőben a szondatáplált betegek és hozzátartozóik a nagyközönséget szólítják meg, hogy a szondatáplált beteget elfogadják, segítsék és támogassák a mindennapokban. A megosztott ismeretek, a betegek és hozzátartozóik történetei bizonyítják az új táplálékbeviteli megoldás életükre gyakorolt pozitív hatását, eloszlatva a szondatápláláshoz esetlegesen kapcsolódó előítéletekkel.szondataplalas

Szondatáplálás hete 2023 oldal: https://szondataplalas.hu/szondataplalashete-2023/?utm_source=newsletter&utm_medium=link&utm_campaign=szondataplalashete&utm_content=

Nagy örömömre, a NUTRÍCIA cég bővítette termékpalettáját egy plantbased (növényi alapú) vegán készítménnyel, Nutridrink PlantBased néven. A terméket tejfehérje allergiások is fogyaszthatják. Ez egy magas energiatartalmú, tápanyagtartalom szempontjából teljes értékű, növényi alapú speciális élelmiszer. Magas fehérjetartalmát (12 g/palack, ami 200 ml) egy magas minőségű növényi fehérjekeverék (borsóból és szójából) biztosítja. Mokka és mangó-passiógyümölcs ízekben, 4x200 ml csomagolásban kapható a gyógyszertárakban. Betegséghez társuló malnutríció esetén javasolt mennyisége napi 1-3 palack.

FELHÍVÁS!

A Magyar Rákellenes Liga egy nemzetközi konzorcium tagjaként egy európai uniós rákmegelőzési mobilalkalmazást fejleszt azokra a tevékenységekre és életmódokra összpontosítva, amit az egyes polgárok elfogadhatnak a rák megelőzése érdekében. A kérdőív kitöltése kb. 7 perc. Kérjük, szánjon ennyi időt arra, hogy egy jól használható app szülessék, és minél többen használják majd! A kérdőívet itt találja:https://forms.office.com/pages/responsepage.aspx?id=a7QBl-yocEal1-c5rxAuRVFCfl5pkCNLjv_cFJ_AY9dUOVRJSzlVU0dRUUgwRzhSRzQ0Q1YzSFpFUC4u

KÖSZÖNJÜK!

FEBRUÁR 10-én volt a HÜVELYESEK VILÁGNAPJA

A hüvelyes termények táplálkozási, ökológiai és fenntarthatósági jelentősége óriási. Ezek a termények egészségesek, táplálóak, fehérjében gazdagok és a mezőgazdaság szempontjából fontos nitrogén megkötésében is jeleskednek. Érdemes beillesztenünk étrendünkbe heti gyakorisággal. Képzeljék, minél gyakrabban eszik valaki hüvelyes terményt, a szervezete annál könnyebben fogja megemészteni, így puffasztó hatása is csökkeni fog. Persze ehhez lassan, fokozatosan kell beépíteni étrendünkbe. Próbálják ki! Honlapunkon sok receptet találnak a hüvelyesek sokszínű elkészítésével, és egy összefoglaló írást is a világnap kapcsán:https://www.efidombovar.hu/index.php/egeszsegunk/taplalkozas/31-huvelyesek-vilagnapja Olvassák el!

Csak pár mondatban megjegyzem: február 11. a NŐK ÉS LÁNYOK A TUDOMÁNYBAN világnapja.

A nemzetközi nap elsődleges célja a nemek közötti egyenlőség eljuttatása a különböző tudomány területekre. Az ENSZ által 2015 óta nyilvántartott világnap a hölgyek tudományban betöltött szerepére, illetve a tudományos-, főként a természettudományos és műszaki pályákon tapasztalható nehézségekre fókuszálja a figyelmet. A Pécsi Tudományegyetemen 2019-ben életre hívott Nők a Tudományban – Nők nehezített pályán kezdeményezés három nemzetközi konferencia és megannyi szakmai rendezvényt követően most Bonyhádon rendezte meg szakmai napját.  Itt a régió tudományos műhelyeinek kutatói mutatkoztak be, akik meséltek pályaválasztásuk motivációjáról és kutatásaikról, mentorszerepükről, az esetleges sztereotípiákról és a tudományos pályán átélt tapasztalataikról.

Tehát, lányok, kutatásra fel! Kedves szülők! Engedjék, segítsék, hogy lányunk számára ugyanolyan természetes választás legyen egy mérnöki vagy informatikai pálya, mint például a bölcsészet.

AJÁNLÓ: a héten Valentin nap!♡♥

Két szuper cikk: https://www.facebook.com/Youteefool/posts/pfbid02AQpbU2HeaVbU3mjemPebeBKtUCgi22jWUo2mEvbNbpp8ByPoPW24uqj9rQD9mocyl

https://www.travelo.hu/boresgasztro/20210211-eheto-viragok-a-valentin-napi-menuben-dietetikus-velemenye.html?fbclid=IwAR29YwxMfB3Ouz7Zom2hI6RscZsOGxQAo6IEEFnJTRybDQ_fcMvpV55atrk

És pár meglepi finomság honlapunk recepttárában, válogassanak: https://www.efidombovar.hu/index.php/recepttar

Február 2-án volt a PALACSINTA NAPJA

„Ez a francia eredetű desszert szinte az egész világot meghódította. 🌎 Csupán néhány összetevő szükséges hozzá, az elkészítése is szinte gyerekjáték, ízesítésére pedig végtelen számú lehetőség nyílik. A franciák sós, #hajdinalisztes palacsintája a galette, az oroszok szintén hajdinalisztes palacsintája a blini névre hallgat. 😍Az édes palacsinta neve Franciaországban (elsősorban nyugatabbra) a #crépe, a palacsintázókat pedig crèperie-nek keressük, ha arra járunk! A nálunk megszokott vékony palacsintáktól némileg eltér az amerikaiak testesebb, vastagabb tésztája, amiből már nagyobb kihívást jelenthet 2-nél többet megenni. A hagyományos recepthez, ami itthon elterjedt, finomított búzalisztre van szükség. Ez azonban az egyéni ízlés, étrend alapján tovább variálható.” https://www.facebook.com/alsadmedical/videos/2000029390204595/

Palacsintás receptjeinket keresse Recepttárunkban.

Források, érdekességek:

-       https://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-betegek-vilagnapjat-tartja-ma-a-katolikus-egyhaz-2563268

-        https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-uzenete-betegek-31-vilagnapjara

-        https://www.youtube.com/watch?v=_imQzvJFPSs&list=PLrydb0HcBKl8lmS9vWWUa0Brv8RgXAZ2h

-        https://szondataplalas.hu

-        https://www.nutricia.hu

-       https://www.facebook.com/rakliga/posts/pfbid0EHo5WjwYTHTdY3B9LQxqE95wsuoXCurdTavu3vXtGSMipd1LqRxM2ec41WvHdi9rl

-        https://mdosz.hu/hun/wp-content/uploads/2023/01/mdosz-taplalkozasi-akademia-hirlevel-2023-01-komplettalas-novenyi-etrend.pdf?mc_cid=90060e78a9&mc_eid=082a60350b

-       https://csalad.hu/csaladban-elni/a-sztereotipiak-is-tavol-tartjak-a-noket-a-tudomanytol

-        https://www.facebook.com/NokNehezitettPalyan

-        https://www.teol.hu/helyi-kozelet/2023/02/a-nok-kerultek-foszerepbe-a-szakmai-napon

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melynek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Amennyiben érdeklődik a részletek iránt, kérjük, olvassa el adatkezelési tájákoztatónkat.