Mindegyik mese bátorítja a gyerekeket arra, hogy ismerjék meg azt a világot, amitől félnek, hiszen ami nem ismeretlen, az kevésbé félelmetes. A közös olvasás és beszélgetés segíti a szülőket is, hogy megismerjék, milyen is pontosabban gyermekük kapcsolata a sötétséggel, alvással. Rájöhetnek, mi nyújt nekik biztonságot, hogyan támogathatják bátorságuk fejlődését: félelmük legyőzését. 

 

Marék Veronika: Laci és az oroszlán

 

Egyszerű, rövid mese a világ leggyávább kisfiújáról, aki többek között a sötétben is félt. Mikor lett egy oroszlán barátja, megtanította neki, hogyan legyen bátor. Laci az oroszlánnal együtt erősödött, egyre bátrabb lett. Majd amikor az oroszlán nélkül is bátor lett, az oroszlán egy kedves levélben elköszönt tőle, hogy más kisfúknak is segítsen bátorrá válni.

 

Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben

 

Hupp, a kis gyöngybagoly tökéletes bagolyfiókának látszott. Csakhogy hiába volt meg mindene, félt a sötétben. Nappali bagoly akart lenni, akkor is, ha olyan nincs. Édesanyja bölcsen tudta, hogy rengeteg türelemre lesz szüksége. Azt is tudta, hogy Hupp azért fél, mert keveset tud a sötétségről. Így hát kora esténként, ha volt valaki a fészkük környékén, odaküldte Huppot, beszélgetni, ismerkedni. Hupp mindig találkozott valakivel, aki várta, vagy szerette a sötétséget. Ezen Hupp mindig elcsodálkozott. És persze még mindig félt. A sok-sok találkozás viszont nyitottabbá és kíváncsivá tette Huppot. Őt is lenyűgözte, amit tapasztalt. El-elgondolkodott magában, és egy idő után már biztatni sem kellett, hogy menjen beszélgetni, ismerkedni. Nagyon tetszett neki a tűzijáték, és hogy a figyelem központjába került a tábortűznél. Hogy egy festőlány lerajzolta őt (sajnos az éjszakai állatok közé, de késő volt már szólni ezért). Hogy egy csillagász távcsövébe belenézhetett. Végül elkísért egy macskát is, aki vadászni indult, és nagyon tudott gyönyörködni a sötétségben. Hupp végül megbarátkozott az éjszakával, és félelem nélkül repült bele a sötétségbe, szülei nagy örömére.

   



Finy Petra: Lámpalány meséi

 

Rufusz Rafael négy és fél éves (de mindig hatot mond, ha kérdezik), és ő a világ legrosszabb alvója. Egyszerűen mindig kipattannak a szemei. Még jó, hogy varázsereje van, amellyel életre kelti a tárgyakat. Például a lámpát. Ha nem tud aludni, kér egy olyan mesét a lámpalánytól, amelyben pont benne van, amitől nem sikerült elaludnia. Lámpalány pedig mindig tud olyan mesét, ami Rufusz problémájáról szól. Hat varázserejű mese van a kötetben, olyan helyzetekre, melyek minden gyermek életében jelen lehetnek: mozog a függöny, félelmetesek az árnyak, vagy sír a testvére… Hogy hoznak-a alvást, vagy megnyugvást? Ezt a kérdést a lámpalány is felteszi a mesék végén kedvesen: “Itt a vége, volt-e segítsége?” 

 

Bagossy László:  A sötétben látó tündér

 

Egy gyönyörűséges történet a tündércsalád legkisebb tündérgyermekéről, aki annyira nem volt különleges, hogy eddig még nevet sem szerzett még magának. Nem volt sem Hó Görgető, Sem Felhő Fújó, sem Patak Csobogtató. Pirinyó Minyónak csúfolták. Nagy szomorúságában kért egy mesét édesanyjától, csak neki. Ennek során derült fény arra, hogy mégiscsak különleges, és nem is akármiben: van képzelőereje, szeretete, és megtanult nem félni a sötéttől, amit lát. Így lett a kicsiből Sötétben Látó, aki már nem fél, szeret és bátorít is másokat. Népmesei motívumokban gazdag, felemelő történet ez. Hangoskönyv formájában is elérhető, de mindenképpen közös olvasásra, együtthallgatásra ajánlom. Egy részlet hallgatható belőle itt.

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melynek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Amennyiben érdeklődik a részletek iránt, kérjük, olvassa el adatkezelési tájákoztatónkat.