Élelmiszereink A-Z

Tofu

A tofu alapanyaga a szója. Kínában 5000 éve termesztenek szóját, amit kezdetben zöldségként, hüvelyesként fogyasztottak, majd több feldolgozási, finomítási eljárás megjelenésével rengetegféle tradicionális ázsiai élelmiszer, alapanyag, ízesítő jött létre. Ilyen többek között a szójatej, a szójatejszín, a zöld szójabab az edamame, a tofu, a tempeh és a miso. Néhány a Tang- kor közepéről származó kínai forrás említi először a tofut, egy legenda szerint pedig Liu An hercege, a Han- dinasztia alapítójának unokája találta fel a szójasajtot az i.e. 2 században. Valószerűbbnek tűnik az a történet, miszerint a herceg egy kolostor szerzetese által, egy taoista felvonulás során ismerkedett meg a tofuval. Annyira megízlett neki a vegetáriánus szentember találmánya, hogy az udvarba visszatérve elrendelte a tofu és a belőle készülő ételek rendszeresítését az udvar konyháján.

Egy másik tudományos tézis szerint a Kínai birodalom északi területein portyázó közép-ázsiai nomád pásztornépek sajtkészítési hagyományainak mintájára született a tofu, a már jóval előtte, főleg levesként, italként fogyasztott szójatej felhasználásával. Japánba a Nara és a Heian- kor közötti időszakban került át a tofukészítés technikàja Kínát megjárt japán buddhista szerzetesek által és kezdetben természetesen a szerzetesi vegetáriánus konyhában kapott szerepet . A tofut először megemlítő japán forrás 1183-ból származik, a Narában található Kaszuga Vakamija szentély feljegyzései között olvashatò. Bővebben: https://szojapacban.blog.hu/


Sajnos sokan félnek a szója és a szójatermékek fogyasztásától az elterjesztett rossz híre miatt. A nem génmódosított/takarmánynak szánt szójabab nagyon egészséges, természetesen csak mértékkel fogyasztva, ami hetente 2-4 adag is lehet. Részesítsük előnyben a kevésbé feldolgozott formáit (szójabab, tempeh, tofu) és a fogyasztásban törekedjünk a változatosságra. A szója egyébként a hüvelyesek családjába tartozó lágyszárú, egynyári haszonnövény, a FAO azonban nem a hüvelyesek, hanem az olajos magvak közé sorolja, mivel a szójabab körülbelül 18% olajat tartalmaz, és a világon a legfontosabb olajnövény. A szója 35% fehérjét tartalmaz, és az egyetlen olyan növényi fehérjeforrás, amely minden esszenciális aminosavat tartalmaz. Ezért teljes értékű fehérjeforrásnak is nevezik (azaz egyenértékű a húsban található állati fehérjével). A szójában található fitoösztrogének pozitívan hatnak az érrendszerre, csökkentik az érelmeszesedést és a csontritkulást. A változókorban enyhítik a menopauza kellemetlen tüneteit, mint például a hőhullámokat. Mára már bizonyított a szója jótékony hatása, megdőltek a rosszindulatú álhírek, mint a fitoösztrogén-legendák, nincs hormonhatása a szójababnak, hanem értékes polifenolokról, izoflavonokról van szó, melyek védőanyagok, rákmegelőzők. Ezekről a lenti cikkekben olvashatnak részletesebben. Sajnos vannak, akik allergiások rá, és emészthetősége is problémát okozhat egyeseknek, csakúgy, mint általában a hüvelyeseké.

Ma már Európában, sőt Magyarországon is termesztenek szóját.

A tofut magyarul szójatúrónak és szójasajtnak is nevezik.

Energia- és tápanyagtartalma:

Kalóriatartalom: 87-135 kcal / 100 gramm tofu

Szénhidrát: 0,5-2,4 gramm

Fehérje: 10-13 gramm

Zsír: 5-8 gramm, terméktől függően.



Látható, hogy alacsony a zsírtartalma, magas a fehérjetartalma. Gazdag B-vitaminokban, ásványianyagokban, mint vas, kalcium, kálium, nátrium, valamint rostban, lecitinben.



Hogy készül?

Először a szójababból szójatejet készítenek, majd a szójatejből a szójafehérje kicsapódásával szójatúrót. Ehhez szükség van koaguláló szerre-oltóanyagra, vagyis egy olyan anyagra, ami a szójatej fehérje és víz fázisát szétválasztja. Ez lehet citromsav- friss citromlével is működik-, magnézium szulfát. A tofut ezután úgy állítják elő, hogy a szójatúróból kipréselik a vizet, vagyis a fehérje fázist leszűrik.



Felhasználása

A natúr tofu íze semleges, de kaphatóak ízesített fajták is, mint pl. füstölt, zöldfűszeres, marinált, chillis. Ezért sokféleképpen elkészíthetjük. A tofu nyersen vagy valamilyen konyhai technológiával elkészítve is fogyasztható. Nagyon finom a pácolt tofu vagy a sült tofu. Nyersen – a darált húshoz hasonlóan – rakottakhoz, fasírtokhoz is kiváló. De akár szendvicskrémet is készíthetsz belőle morzsolással-aprítással. A tofu egyik előnye, hogy jelentősen rövidebb idő alatt elkészíthető, mint a hús. Ha hetente egyszer-kétszer tofut fogyasztunk és olykor-olykor mellőzzük a húsfogyasztást, az jótékony hatással van a szervezetünkre és a környezetünkre is.



Források, érdekességek:

- https://szojapacban.blog.hu/2012/05/13/tofu_korkep_es_hazi_tofukeszites

- https://szojapacban.blog.hu/

- https://lovelyveg.hu/tofu/

- https://www.mindmegette.hu/tofu-az-igazi-csodaszer-43479/

- https://wellandfit.hu/dieta/2018-03/3-tevhit-amit-ne-higgy-el-a-szojarol/

- https://streetkitchen.hu/cikkek/szines/tofu-szoja-vegetarianus-szojabab/

- https://www.facebook.com/szabozoltan.husontul/posts/pfbid0NYt3JGBJRwLLkiYfoX6FritXvmTCvAriAj9jE3uBPCgezHZX2h9ZqzN6jZvEmug6l

Located in: egyéb
Powered by SobiPro

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melynek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Amennyiben érdeklődik a részletek iránt, kérjük, olvassa el adatkezelési tájákoztatónkat.