Élelmiszereink A-Z

Savanyúkáposzta

A savanyú káposzta – ami fejeskáposztából készül – főzve, rakva, párolva, levesnek, salátának vagy nyersen is gazdag vitamin- és tápanyagforrás. A fejeskáposzta C-vitamin tartalma igen magas (100 gramm 16-20 milligramm), amit a savanyítás után sem veszít el, mint ahogy más, értékes összetevőit sem – így rendszeres fogyasztásával a náthás megbetegedéseket is távol tarthatjuk. Így védhette például James Cook hajóskapitány legénységét a skorbut ellen, s ezért kitűnően alkalmas az erek támogatására, és az immunrendszer erősítésére is. A C-vitaminon kívül még számos jótékony összetevővel büszkélkedhet: B1-vitamint (0,03 mg/100 g), niacint (0,1 mg/100 g) és karotint (0,02 mg/100 g) is bevihetünk fogyasztásával. Az ásványi anyagok közül pedig foszfor, kalcium, kálium, magnézium és nátrium található benne. Víztartalma is magas (92,5 g/100 g), tehát még a napi folyadékszükségletünk kiszámításakor is bízhatunk benne.

A káposztafélék fogyasztása ráadásul nemcsak magas C-vitamin-tartalmuk miatt javasolt, hanem a bennük lévő mustárolaj miatt is, ami szintén jó a fertőzések ellen. Ez a hatóanyag a mustárban és a tormában is fellelhető. A fejes káposztában lévő glükozinolát húgyúti fertőzések ellen is védelmet nyújt.

Ha ez nem volna elég, 100 gramm káposzta mindössze 3,4 gramm szénhidrátot, 1,1 gramm fehérjét, 0,2 gramm zsírt és 2,47 gramm élelmi rostot is tartalmaz. Emiatt a bélrendszer seprűjének is nevezik. Segíti a salakanyagok kiürülését, így rendszeres és jó állagú székletre is számíthatunk. Az emésztőrendszert támogatja azáltal is, hogy nagy mennyiségű ként tartalmaz, amely egyúttal sejtjeink alkotóeleme. Ezt a kedvező hatást a benne lévő jód és klór tovább erősíti.

A savanyú káposzta tejsavas erjesztéssel készül. A tejsavas erjesztés egy biológiai, mikrobiológiai eljárás, amelynek a célja a tejsavtermelő baktériumok elszaporítása. Ez a módszer azáltal tartósítja az alapanyagot, hogy a tejsavbaktériumok termelte tejsav savas irányba tolja, vagyis lecsökkenti a termék pH-ját. Így készül a kovászos uborka is.

A tejsavbaktériumok olyan anyagcseretermékeket is termelnek, amelyek megakadályozzák a romlást okozó mikroorganizmusok elszaporodását. A fejeskáposzta tejsavtartalma nyersen is vetekszik a joghurtéval, savanyítás során pedig a káposztában található cukorból ugyancsak ez lesz. A tejsav azon kívül, hogy megakadályozza magának az élelmiszernek a rothadását, számos jótékony hatással van a bélrendszerre. A tejsavbaktériumok, vagyis lactobacillusok elsősorban a vastagbélben fejtik ki a hatásukat, ugyanis a stressz, a fertőzések vagy az antibiotikum-kúrák után segítenek helyreállítani a felborult egyensúlyt, a mikrobiom egészségét.

Savanyúkáposzta készítése: Fermentálási kisokos: https://fermentor.blog.hu/2018/06/18/fermentalas_1x1


Összegezve, a savanyú káposzta, és annak leve jótékony hatással van a bélrendszerre, az immunrendszerre, az idegrendszerre, felpörgeti az anyagcserét és a daganatos sejtek szaporodását is meggátolhatja. Egyszóval egy újkori multivitamin, amit már nagyanyáink is használtak.

A SAVANYÚSÁG EGÉSZSÉGES, MÉGSEM AJÁNLOTT MINDENKINEK

Van, akinek ez a savasság nehezére esik – refluxa vagy gyomorfekélye miatt ég a gyomra.

A gyulladásos bélbetegségek és a hisztamin-intolerancia esetében is fokozott elővigyázatosságot jelent a savanyúságok fogyasztása. A teljes tiltás helyett inkább az egyéni érzékenység mértékét érdemes ilyenkor figyelembe venni.

Azt is kevesen gondolnák, hogy a savanyúságok evése akár a fogaikat is károsíthatja.

Mikor szükséges az óvatosság: https://fermentor.blog.hu/2019/07/17/miert_es_hogyan_ne_fogyasszunk_fermentalt_eteleket

Ételkészítésnél is érdemes pár dolgot szem előtt tartanunk. Főzéssel ugyan veszít a C-vitamin-tartalmából, de még marad benne. Ügyeljünk tehát arra, hogy ne főzzük túl, különben is, a káposzta úgy jó, ha ropog. Kuktában pedig percek alatt elkészül. Húsos vagy töltött káposztánál törekedjünk, hogy kevés növényi zsiradékot használjunk, válasszunk zsírszegény húst, csirke vagy pulyka is lehet. Ne a hús legyen túlsúlyban, hanem a káposzta. Habarásnál tejföl helyett használhatunk kefírt vagy joghurtot, akár liszt nélkül vagy teljeskiőrlésű liszttel. Készíthetjük húsmentesen, növényi tejhelyettesítőkkel.
Located in: zöldség
Powered by SobiPro

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melynek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Amennyiben érdeklődik a részletek iránt, kérjük, olvassa el adatkezelési tájákoztatónkat.